|
||
Jótékonysági árverésVíg Attila festőművész jótékonysági felajánlást tett a Magyar Nemzeti Szívalapítványnak. Domboldalon című alkotását (50x70cm olaj, vászon) alapítványunknak adományozta, azzal a céllal, hogy az értékével segítse munkánkat. Kérjük Önt, 100 000 forinttal támogassa tevékenységünket. Támogatását a műalkotás átadásával köszönjük meg, támogatását honlapunkon kérésére kiemelt helyen közzétesszük. ![]() Víg Attila - Domboldalon: 50x70cm olaj, vászon Víg Attila életét meghatározó utazási emlékeinek tiszteleg festményeiben, illetve "akikre büszkék vagyunk" - ahogy Ő fogalmaz - azokra a már elhunyt elődeinkre, akik a festészet meghatározó alakjaivá váltak az idők során. Víg Attila festmény sorozatában olyan nevek is megtalálhatók, mint Munkácsy Mihály, Csontváry, Csók István...stb). Ezen festményeken festőnk saját stílusában ábrázolja a "nagyokat". Utazásaira visszatérve, imádja az arab országokat, illetve Párizst, így narancs és kék korszakában a főváros, valamint utazásai során felfedezett életképek és életérzések szerepelnek, barna korszakában a zsidó és arab világot tárja elénk. Pasztell képeinek színvilágában Szekeres Emil hatása érződik. Egy kis kitérővel az avangard stílus érződik munkáin. Az őt körülvevő világot -ahogy ő hívja "A szögletes világ" - mutatja be saját szemszögéből. Napjainkban a narancs korszak folytatásaként a mindent bíborba öltöztet, ez a színvilág sötétebb elődjénél, de sokkal kifejezőbb és dinamikusabb arcát mutatja be az ecsetkezelésnek. © MNSZA 2010. május 12. | Frissítve: 2010-10-12 09:17 |
Kezdőlapon
Szavazás
![]() Partnereink ajánlata
|
|