Sokat javultak az újraélesztés eredményei Svédországban

A kórházon kívül hirtelen szívhalált elszenvedő betegekből többet sikerült visszahozni az életbe, gyógyintézetbe szállítani, mióta sokkal gyakrabban, késlekedés nélkül kezdik el az alapvető újraélesztést a közelben lévők. A biztató svéd eredményeket a Circulation című szakfolyóirat közölte.

Sokat javultak az újraélesztés eredményei Svédországban

A hirtelen szívhalál az iparilag fejlett országokban mindenütt vezeti a halálozási statisztikát. A jól működő egészségügyi rendszerekben ezért már hosszú ideje mindent megtesznek, hogy ennek a következményeit igyekezzenek csökkenteni.

Svéd kutatók Jacob Hollenberg vezetésével földolgozták 13 év újraélesztési adatait. A svédországi nyilvántartásban 1992 és 2005 között 38 646 olyan személy neve szerepelt, akiket megpróbáltak az életbe visszahozni. Ennek az erőfeszítésnek az eredményei javultak jelentősen az utóbbi időben.

A hirtelen szívhalál helyszínéről - pl. lakásból, bevásárlóközpontból vagy sportpályáról - az elkezdett újraélesztés eredményeként a betegek 21,7 százalékát sikerült élve kórházba vinni és egy hónapon belül ezek 7,3 százaléka otthonába távozhatott. 1992-ben a gyógyintézetből hazabocsátottak aránya csak 4,8 százalék volt, ami statisztikailag igen jelentős javulás.

Az eredmények főleg akkor voltak jók, ha a szívmegállásnak azt a formáját észlelték, amikor a ritmusos szívműködés megszűnt és a szívizomzat fibrillált, remegett. Ez a ritmuszavar defibrillátor áramütésével általában megszüntethető és ezekben az esetben az újraélesztés eredményessége az utolsó években már 22,3 százalékra növekedett.

A javulás annak ellenére következett be, hogy az utóbbi években átlag nyolc perc telt el - a korábbi 6 perc helyett - addig, amíg a rohammentőt a rosszullétről értesítették. Ezzel szemben az utóbbi években a megfelelő mentőszemélyzet gyakrabban volt a közelben olyankor, amikor számítani lehetett hirtelen szívhalálra.

A javuló szervezést jelzi, hogy egykoron az újraélesztést a helyszínen lévő szakszemélyzet kezdte az esetek 9 százalékában, ma 15 százalékban azonnal képzett szakemberek igyekeztek a rosszullét áldozatát visszahozni az életbe. Ennél is fontosabb, hogy a közelben tartózkodók ma a hirtelen halálesetek 51 százalékában késedelem nélkül elindították az egyszerű, laikus újraélesztést.

Forrás: MTI


Kapcsolódó oldalak

KIEMELT AJÁNLAT

Nem igazodik el a zárójelentésen? Mit is jelentenek a kardiológiában használt idegen szakszavak? Mit takar a rövidítés az orvosi leleten? Magyarul érthetőbb lenne a kifejezés, mint latinul vagy angolul? Összeállításunk segít az értelmezésben.

Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis
Hol található defibrillátor? Van a közelemben AED készülék? Segítsen a defibrillátor térkép összeállításában!